megint vasárnap. olyan igazi szomorú. és nem kevésbé fáradt. holnap kezdődik a következő menet. immáron a 3. ha jól számolom, 13szor csapok össze.de már most szünetet óhajtok.  ki bírja majd tovább? technikai K.O.-t várok. természetesen az én javamra. kértem bővítést a tanulmányi osztályon. egy nap 36 óra legyen, mert akkor talán még az alvást is beemelném napi rutinnak. de basztak (bocs, szartak rá, vagyis tojtak) emelni. holnap mehetek angol órát tartani. aki nem tudja ugye, az tanítja. utána meg el ne felejtsem tartozásom leróni a könyvtárnak. apropó, másfél órára a héten már élvezhettem a csendet a mályusz könyvtárban, miközben privilégiumomat gyakorolhattam. persze egy árva lélek nem tért be, így maradtam magamnak a mályusz gyűjtemény anyagának gyűrűjében.
az elmúlt 3 napban kábé annyit táncoltam, mint amennyit fél év alatt összesen. megvannak a jive első bizonytalan lépései. és a hastánc is alakul.( új izomcsoportokat fedeztem fel...bul izom, pas izom XD) a gödöllői trafóban amellett, h baromi öregnek éreztem magam ( az átlagéletkor jó ha a 15-16 évet elérte, leginkább józanodni mentek oda.), a dizsiben azért sikerült egy jót táncolni. a hely nem nagy szám és még drága is. de legalább verhetik a mellüket, nekik ilyenjük is van. tudtad, h milyen jól táncolok? ezt így még talán sosem mondtam ki. nem hencegek. 30y koncerten voltam. (a névnapomon csík zenekar lesz!) nem is miattuk mentem, leginkább azért, h utána táncoljunk, meg mostmár kíváncsi voltam. az énekesük a koncert végére azt hiszem beállt egy aprót. ha gonosz lennék, azt mondanám, régen rossz, ha már neki is le kell részegednie ahhoz, hogy élvezni tudja, amit csinál.

másnap zúzás onnan könyvtárba. tessék. ne mondja senki, hogy mindig csak a szórakozás. és ezt figyeld, adtam a kultúrának is. délután oresztész a nemzeti színházban. először jártam ott. bolyongtunk a folyosón a kiállítást nézve, mikor egy srác nagy hangjára lettem figyelmes. visszaértünk a ruhatárhoz. mi történik, ha a színművészeti egyetemről beszabadulnak a hallgatók? nagyjából az, ami tegnap. srác a pulton áll,? inkább ugrál, hadonászik, és olyan lendülettel beszél a trójai háborúról, hogy majd leesik, egy lányzó meg a trójai hintalovon ülve figyeli a mesélőt. ügyes rögtönzött, megmosolyogtató előadás volt. de még ennél is jobban szórakoztam azokon a szemlélőkön, akiket ez az egész mintha megbotránkoztatott volna. kíváncsi volnék, ezek után milyen állapotban hagyták el közel 2 és fél óra múlva a nézőteret. alföldi rendezési stílusáról hallottam már ezt is azt is. péterfy borit be nem raktam volna elektrának. idegbeteg módon ordítozott, és ha azt nem is sikerült elérnie, hogy tetszen az alakítása, legalább érezhetően kezdett berekedni. az argoszi asszonyok kara viszont jó ötlet volt. a darab nagyon a modernségre hajazott, elég a színpadképre gondolni. szemétdomb 2 teherautóval (mintha '56-ban fúródtak volna bele a színpad két oldalába). a tyúkkopasztás és belezés a modern áldozat, meg annak a paródiája is, 5 asszonynak meg rutin feladat, még répát is rágcsáltak. a darab végére el is készült a húsleves. egyébként sokkal nagyobbnak képzeltem a színház belső terét. már kezdek beletörődni, hogy a 21. században semmi sem létezik bazdmegolás és kurvaanyázás nélkül. se kapcsolat, de még egy színházi előadás sem. a darab nyers, mai nyelven szólt, nyoma sem maradt a görög tragédiák olykor nehezebben érthető, magasztosabb nyelvezetének.  kihagyhatatlan szál volt élektra és testvére, oresztész vérfertőző kapcsolata. ezt tetőzve  a felbújtó barát, püladész is benyújtotta igényét a nőre, és ezzel oresztészre is. ez így a jelenkori égi aphrodité? nem maradhatott el a deus ex machina sem, mozdul a ruhahalom a földön, kiemelkedik egy lépcső, hip-hop istenség, apollón beatboxos belépője. jó egy tucat színművészeti harmadéves hallgató becsődül, köztük a már előadás előtt látott kettővel, apollón pedig (akinek a karaktere ilyen formában leginkább egy sticire emlékeztetett) hófehér öltönyben, hozzá nadrág és cipő, hajára tolt napszemüveg (ez a kényes, hanyag elegancia nem emlékeztet valakire?  ugye, hogy de? akár maga alföldi is lesétálhatott volna) rohadt nagy lazasággal véget vetett a viszálykodásnak. de a nemzeti  színház új értelmet ad, hírdetik. a múltban elkövetett bűnökért szenved a fiatalabb generáció, általuk és újabb bűnökkel próbálják az előzőeket tisztára mosni, vagy épp csak kiegyenlíteni a számlát, azok meg teszik, mert ezt várják tőlük, ahelyett, hogy csak egy picit is megállnának és elgondolkodnának.

színház után még mindig nem haza. kaptam egy angol-arab szótárat! akkora meglepi volt, hogy leesett az állam, köszönöm nektek, nóri, zsolti! este pedig szülinapot ünnepeltünk. boldogot még mindig, yoyo!
mára sikerült hazatalálni. még párszor eljátszom ezt, és újra be kell itthon mutatkoznom, vagy lakcímigazolót felmutatni, hogy tudassam, még itt lakom látod, ez az a ház.