nevetés után könnyek jönnek. ez most nagyon találó. bár nem csak most. úgy általában. ez igaz az előző évemre is. amennyire jó volt, legalább annyira szenvedtem tőle. és ez lesz ezután is. életem nagy tragédiája, hogy nincs pusztán fekete, vagy szimplán fehér, megannyi árnyalat van a kettő közt, annyi átmenet van a jó és rossz dolgok közt, a helyes és helytelen mondatok, cselekedetek közt. döntsd el, merre indulj a kereszteződésben.
pedagógia modulon belül kötelező volt egy két napos személyiségfejlesztő gyakorlat elvégzése. roppant tanulságos dolog. csak akkor van ciki, ha már ideje söpröd a dolgaid a szőnyeg alá, mert a mosoly, amivel másokban bizalmat ébresztesz,  megfogsz,  hamar lefelé görbül és megjelennek azok a könnyek, amiket egy hónapja erőszakkal tartottál vissza. de ha már egyszer kibuktak, nincs visszaút. egyre mélyebbre süllyedsz a széken és csak reméled, hogy előbb-utóbb eléred a föld felszínét, és  hogy az sem állja majd utad, még annál is mélyebbre süllyedsz. az egyetlen dolog, amivel takarhatod magad, ha már szublimálni nem tudsz, az agresszív-asszertív-passzív viselkedést elemző diák fénymásolatai. eltűnsz a körből, amit tizennégyen alkottatok. úgy tűnsz el, hogy senki ne vegye észre és fejed felett bezárul a padló, nyomod csak egy fekete X,  ide ne lépj, romlást hoz. rohadt kellemetlenül éreztem magam. mitöbb. kibaszottul utáltam és szégyeltem magam a gyengeségem miatt. és hogy miért sikerül mindig megszegnem, amit megfogadok? nem véletlenül nincsenek újévi fogadalmaim sem. a fogadalmak arra valók, hogy megszegjék őket. és hogy utána még szarabbul érezd magad, hogy már megint nem sikerült valami. nem sírtam akkor, egy hónapja. és reméltem, hogy többet nem is fogok. hogy ezentúl megmosolygom a pofonokat is, meg arra is csak mosolygok, aki adja. erre tessék...nem is óhajtom részletezni. talán majd máskor.

egyébként többnyire tisztában vagyok személyiségem rossz tulajdonságaival. nem ért meglepetés. a jókról meg nehéz nyilatkozni. de mások látnak bennem azt is és ez jó. ki is teszem egonövelőnek az olykor szerintem túlzóan szép és kedves sorokat, amikkel a csoporttársak megajándékoztak. kamilla szerint valahányszor vérzünk, az egónkból vesztünk picit, az távozik. akkor a nők havonta veszítenek az önbizalmukból? mi marad kapuzárás utánra? de azért sikerült elvágnom a kezem egy papírlappal. meg az orrom is vérzett. félek, lassan nem lesz már miből gazdálkodnom. nem. ilyet nem mondunk! inkább megosztom asszertív jogaimat, melyek éppúgy a tieid is, és oda-vissza tiszteletben kellene tartani. miért olyan nehéz?

• jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled.
• jogod van ahhoz, hogy kifejezd saját érzéseidet és véleményedet.
• jogod van ahhoz, hogy meghallgassanak és komolyan vegyenek.
• jogod van ahhoz, hogy megállapítsd, hogy mi fontos neked és mi nem.
• jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.
• jogod van ahhoz, hogy kérd, amit szeretnél.
• jogod van ahhoz, hogy ne indokold meg cselekedeteidet.
• jogod van ahhoz, hogy hibát kövess el - és vállald a következményeket.
• jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményedet.
• jogod van ahhoz, hogy ne képviseld az érdekeidet.
• jogod van ahhoz, hogy megbetegedj.
• jogod van ahhoz, hogy azt mondd: "nem tudom".

tudod, miket vettél semmibe? mert én tudom, hogy én miben hibáztam és megpróbálok ezentúl tudatosan odafigyelni rájuk. egy biztos, nem az a bölcs ember, aki szuggesztív módon rátelepszik a másikra és irányít. ellentmondást nem tűr.

 maximum remedium irae mora est. így kellett volna lennie. de ez már a múlt. és a "mi lett volna, ha..." kérdéskör érdekes lehet, csak a történész nem foglalkozik vele. hoppá. mindjárt kiderül, hogy nem vagyok történész. de minden becsapott ajtó és minden hangos szitok előtt, de még zenék törlése előtt is tudni kellene fékezni az indulatokat. ki mondta, hogy nem tévedhetünk?nem vagyok gonosz. ha az lennék, jól érezném magam minden cselekedetem után. és te?
szomorú vagyok. csendesen, megadóan. kiszálltam a perből. örülök, hogy nem úsztam meg. jó, hogy egyes embereket nem úsztam meg.
ma újra láttam a holdat. olyan rég volt. van mit megbeszélnünk.

mostanában sokat találkozom ancsel évával. hitted volna?
és azt, hogy ezt a szerencsétlen bejegyzést szombat óta próbálom összedobni, de nincs erre sem időm?

hiányzik a gesztenye...(na mi a folytatás?)