ebben a félévben megszakadok majd. 4 referátum szemináriumi dolgozattal fűszerezve.
az egyik esetben ráadásul a szó legszorosabb értelmében saját kutatásról van szó. terepen.
már kitaláltam magamnak vizsgálódásom tárgyát. osztályközösség és azon belül a klikkesedés. hogy ezt miként fogom megfigyelni, még nem tudom, kerítek egy okos szociomókust és kifaggatom a kérdőívezés csínjáról-bínjáról, abrakadabrájáról. (modjuk márton századosunkat. vele is utoljára talán pázmány napon futottam össze. tavaly októberben?) 3 hónapig tanultam szociológiát, de az annyi, mint halottnak a csók. mert az milyen? kérdezte már tőlük valaki? és te? megcsókolnál valakit, aki elment? ezt a verset szavaltam gimiben is, mikor bármit lehetett volna. nekem ez kellett. én voltam. vagyok? talán. vonz. és pont mert a rokona vagyok, nem tudok belehalni sem. de miért is kéne belehalnom játékból? vagy a tévedéseim miatt? mert csak játszunk. de miért törjek össze mások kegyetlen és tisztességtelen játékaitól? csak át kell ugrani a hazugságok halmain.
"A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat."

tükör voltam. önmagát látta bennem. sosem engem. és minél jobban utálta magát, annál jobban engem is. a saját keserűségét vágtam az arcába. nem csoda, ha ez a "világközepe" felfogást bántja. látta valaha a félelmeimet? a múltam és jelenem sebeit? érezte valaha, mennyire vágyom az ölelésre, a gyengédségre? szükségem van az egyensúlyra, a harmóniára, látta, hogy olyan vagyok olykor, mint egy pajkos gyerek? haragom villámait hogy nem látta soha? mert sosem nézett a szemembe. nem látott belőlem többet, mint más, mert menekülni egyszerűbb, mint megismerni. de még mindig mozgok . ha már nem tudod magad mozgásba hozni, másoknak kell meglökniük, akkor haltál meg. addig nem.

voltam folyosós bulin. vámpíroson. senki sem szívta ki a nyakam. és én sem senkiét.  pedig hipotézisem, hogy abban nincs is semmi jó. sokkal izgatóbb, ha csak épp hogy belecsókolnak a nyakadba. na de majd egyszer beáldozom magam, hogy állításom alátámasszam. a bme-s srácok ismerkedési szokásairól viszont tanulmányt kellene írni. komolyan. de legalább megtáncoltattak. és ha nem hajolok el, még...

sikerült megszereznem rég áhított pierrot cd-met! vagyis nem a régit, mert az azóta ki tudja milyen sorsra jutott. talán poháralátét lett. vagy falidísz. frizbi. vagy csak túladtak rajta autóval együtt. rituálisan elégették...stb...sokáig hallgattam. eszembe juttatta azokat a jó hangulatú articsókás koncerteket, amikor éry balázs mindig az utolsó hangzatokat ütötte félre :-)
egyébként meg " bengawan solo/ riwayatmu ini/ sedari dulu jadi/ perhatian insani" szól az indonéz dal szövege, mely felcsendül a kert című számban is.nem mellékesen a dallam is a bengawan soloé. megtalálod az 'in the mood for love' című film dalai közt is. és még számos más helyen is. most neheztelek a last.fm-re. valami japán rock banda adatait dobja ki, miközben én marosi z. tamás, pierrot albumát hallgatom.

a dunánál
mostanában sétálgattam a duna partján. ideje nem tettem. most még sokmindenről jut eszembe valami. ami így van jól. pár év múlva még többről juthat eszembe majd. gondolom. de ha a korsó addig jár a kútra, míg el nem törik, én addig járok oda, míg a partnak többé nem lesz férfi neve. sem a sarki kis sörözőnek a strand tövében. a szélnek sem lesz férfiszaga, és nem suttogja mindig ugyanazt, a kompnak sem lesz férfineve (jah, azzal elkéstem. toldi miklósnak keresztelték. az oldalára van írva.) mikor utoljára most ott voltam, nem voltak szúnyogok, és a víz is másként fodrozódott, másként verődtek a hullámok a kövekhez. üresen kongott léptem visszhangja a pécsre emlékeztető lépcsőnél. csak én hallottam a rejtelmeket. csak én láttam egy párt a parton ülni.
voltam már így. de már azt mondom, nem baj. nem fáj. talán már nem. vagyok, aki vagyok. és tettem, amit tettem. nem bánok semmit. egyszer lesz valaki, talán már nincs is olyan sokára, akinek én leszek az egy és nem csak egy a sok közül. addig meg vegyük tudomásul, hogy mindig ugyanazokat a könyveket, zenéket, verseket adogatjuk mindenkinek. és épp ezért ennek sincs jelentősége.
bőrösödik a pocsolya / vonatból

 "mikor a magány hozzám költözött és megszokott a csend/ s a fáradt múltam dobozba zártam - bár fabatkát sem ér/ ismét szeretni volna kedvem/ elfújni a port/ újra tennék, harcba szállnék egy olcsó mosolyért, mert/ van miért - van cél, ami éltet!/ van miért - ami új kezdésre késztet!"