ugye, hogy emlékeztet valakire? azt is kitalálod, kire?
hogy került ez ide éjnek idején? passz...
megint álmatlan az est. és a legkevésbé sem nyugodt. nem tudom megmagyarázni.
most nem az arab zh miatt aggódom. sőt asszem most egyáltalán nem a suli miatt.
valami más van. valami tőlem független. de hisz már nem az én dolgom. van egy hangulat, ami valahogy rámragadt, de mégsem az enyém, csak mégis annak érzem.
mindenkivel megesik. így vessük mindenünket a tűzre, mert a végén úgyis már csak mi maradunk. a legtöbb ember életében legalább egyszer bekövetkezik. bizonyos dolgokhoz foggal-körömmel ragaszkodunk és azért az egy dologért félredobunk mindent, feláldozzuk holmi kétes kéjekért. ideig óráig azt hisszük, révbe értünk, majd továbbviharzik hurrikánként. az érzelmek cunamija követi, de életünk romjainak üszkös csomóit tudja már csak lemosni a létezés palettájáról. érdemi munka. spórolj, amíg teheted.

azok az égiek bizonyosan jól szórakoznak. rajtad, rajtam, rajtuk, mindannyiunkon. világokat ütköztetnek, majd messzire sodorják őket egymástól. nézik az égi plazmatévén a földi valóság showt. és röhögnek. azon, hogy mennyit bénázunk. hogy kínzó kényszert érzünk mindennek ésszel történő megmagyarázására. szerinted mi történne, ha mindig csak és kizárólag az ész diktálna? filozófusok vezetnék az államot, ahogy platón elképzelte? nem működött szicíliában sem. de még a francia forradalom idejében sem. nem is fog. az ember érző lény. ezért nincs arra sem észérv, miért gondolunk folyton arra, aki elhagy? és hogy éjjel fél 2kor miért írok ilyet:

  ﺃﺤﺒﱡﻚ

rejtély,mi? fejtsd meg. mert ésszel képtelen vagyok felfogni. és ha rájöttél, mondd el, mi történik, ha a megállíthatatlan találkozik  a mozdíthatatlannal.