van valami keserűen, sután igaz abban, hogy exszel NEM TARTJUK A KAPCSOLATOT!
ne nevess, nekem nem sikerült. nem lesz soha barát. tartalékos leszel a kispadon, ha unatkozik, pályára küld. amikor meg épp jól megy neki (lányok mindenfelé), akkor tök fölösleges is vagy. duzzog mindenen, mint egy óvodás, vagy egy tinilány, akinek a seggét is kinyalják és nagy jólétében már nem is tud mihez kezdeni. ha mégis sikerülne baráti viszonyban léteznetek, az csak azért van, mert te erőlteted, neked kell, neki meg nem jelent semmit, vagy te nem jelentettél többet és így mindjárt egyszerűbb. és most látom igazán, egyeseknek milyen mélységesen igazuk is van abban, hogy NEM TARTJUK A KAPCSOLATOT! ha nagyon muszáj, még mindig el lehet viselni egymás közelségét, egyébként meg talán már nincs is mit mondani egymásnak. hát nem borzasztó? és a tudat, hogy lehetne másképp is? miért pont így? épp így? már megint így?
szóval hiba, hiba, hiba.

mindegy.

nem okolom. de vannak még nagyon frappáns mondások is, mint kutyából nem lesz szalonna, vagy, és ezt tegnap hallottam, az ember életének első felét a szülei keserítik meg, a másodikat a gyerekei.

csók mindenkinek és boldog karácsonyt!