elias lönnrot 50 rúnóból álló új-kalevaláját már több, mint 150 éve olvashatja a finnül tudó nagyközönség. (február 28. a kalevala napja.) a legismertebb magyar fordítást pedig 100 éve tarthatják kezükben az északi mítoszra éhezők.
két hete felkeltette az érdeklődésemet egy igencsak érdekes párosítás.
a finnek híres eposzát (szemelvények a finnek naiv eposzából) tegnap este a trafóban (budapesti) a fortedanse társulat előadásában nézhettem meg.
kis számú nézőközönség, a darabnak ez már a sokadik előadása, lassan lekerül a programról.

második sor, közép. kialudtak a fények, majd lassan tért vissza a világosság. a színpadon farönkök és 13 alsóneműs, festett testű ember fekete csizmában, egyéb jelmezük nincs. de nem zavaró a meztelenség. (na arról egy kréta körös élményem van.)
egyik kedvenc figurám, szauna (kádas józsef) szól elsőként, jóga pózából eszmélve a történet narrátoraként, aki egész előadás alatt távolságot tartva tudott játszani, lemmikejnen  halálát és feltámasztásának történetét pedig már mintegy az  eposzi magaslatokból alászállva, hihetetlen lendülettel, a történetmondás hétköznapi szenvedélyének átadva magát mesélte el, olyannyira, hogy már szinte belefulladt a szóáradatba.
a tér és idő mindvégig bizonytalan, a színpadkép nem változik, állandó díszletei a tönkök, a háttérben kifeszített háló, melyet neoncső szegélyez hatalmas kaput képezvén. ez adja  kontrasztot a farönkök és festett testek mellett. a fénycsövön olykor új szín futott végig, fültépő effektekkel kísérve. talán szauna ejti el az egyetlen utalást a helyszínt illetően "északi porta, benne úgy áll a szauna, ahogyan mifelénk a budi", amit vénséges vén vejnemöjnen ( mucsi zoltán, akii rendkívül karakterisztikus jelenség ) első megszólalása követ.a rendező/koreográfus horváth csaba sem választotta el a teret, csak a leánykéréskor, louhi lányát és családját a függöny mögé állította, míg vejnő és ilmarinen (andrássy máté) egy vonalban sorakoztak fel mellettük, miközben szólt a szampó-kórus.

szálinger balázs szövege drámaként aligha állná meg a helyét, de a hangsúly jellemzően a szereplők mozgására tevődött. összehangoltan, koncentráltan mozogtak mind a színpadon, nem csak a tárgyak és cselekmények elevenedtek meg, hanem a puszta gondolat is. ilmarinen kohójában is a szereplők keltették életre az izzó anyagot. egyik kedvenc élőszobrom a rózsa volt, mely csókban fejeződött ki. párbeszédek alig fordultak elő, inkább monológok helyettesítették azokat. a történet ugyan lineáris cselekménysorozatot követett, de valahogy egész előadás alatt egyfajta skizofrénia érződött. archaikus eposzi, olykor súlyos mondatokat, a jelenbe átcsapó tudósítások követték a jegesmedvékről, globális felmelegedésről, majd újra vissza a mítikus múltba, néha kissé bohókásan, a szampóról pedig lexikonszócikk hangzott el többször. néhány mondat megmaradt: "sosem voltam olyan szerelmes, mint amilyen most akarok lenni" így szólt vejnő, mikoron megkérte pohjola úrnőjének, louhi (földeáky nóra) lányának kezét. louhi volt egyébként a másik kedvencem. hihetetlenül nagyot alakított, és bár kora szerint jócskán idősebb nőt játszott, mint ő maga, azok a mondatok, melyeket kimondott, mégsem hatottak idegenül.
" mennyi férfit megszégyenítő erő van abban, hogy nő lehessek." a nő, aki mellett férje annyira jelentéktelen, hogy még nevet sem kapott az eposzban, akinek tartásán múlik észak fennmaradása. szálinger egy-egy ilyen jól sikerült mondattal képes volt jellemezni szereplőit.

a rönköket remekül kihasználták, egyik nagy jelenet, mikor mind fát hasogatnak, az alkotó ember szimbólumaként. majd kántálni kezdenek, furcsamód időmértékesen. nem értettem, a görög verselés hogy jött a képbe. ami viszont nagyon nem tetszett, az a" basszameg-kórus" volt. mindenki kántálni kezdte ugyanazt a szöveget, amiből gyakorlatilag csak a bassza megeket lehetett kihallani, miközben ismétlődően és egyszerre ugyanazokat a mozgássorokat végezték, és haladtak előre. későn néztem fel a kivetítőre, ahol elvileg angolul szövegezték a darabot a nem magyar közönség számára , de meg kellett állapítanom utóbb, hogy nekik még kevesebb szöveggel kellett beérniük, és összeállítaniuk a hangokból, színekből, és mozgásokból az események sorát, amit bármennyire is dícsérek, milyen ügyesen játszottak, olykor bizony komoly nehézségeket okozott. a kalevala ily módon történő feldolgozása formabontó, ugyanakkor összetett és nehezen értelmezhető első látásra. folyamatos ugrándozás múlt és jelen/jövő közt, a mozdulatok, hangok, színek, monológok, és persze a zene -melyért nils petter molvaer, norvég kortárs jazz zenész, komponistát illet a dícséret-  bonyolult együttese adja az előadás magját. sorsokról szól, teremtésről, pusztulásról.nem kampányolni akar a jegesmedvék vagy rozsomákok mellett. ahogy az eredeti eposzban jelzőik vannak a hősöknek, úgy a darabban is voltak. louhi lányának mondhatni eposzi jelzőjévé vált a profi csecsemősírás, ami egyszerre keltette bennem a vajúdás, szülés, születés képét. hasonlóképp vált védjegyévé louhi férjének, aki medvét is alakított, morgása, hörgése, ami már szinte a hányásra emlékeztetett .

a darabot egy majd 20 percig tartó építkezés zárta, (hogy ez végülis mi fán termett, reaktor-e, növények noé bárkája, szélfogó, üvegház, vagy maga a szauna?)  az elején még érdeklődéssel figyeltem, ahogy a semmiből bekerülnek az acél lemezek. az hogy együtt szerelik össze a fémvázat, fúrógéppel!, minek a létra, ha van aki megtartsa őket, és szép volt, jó volt nézni, ahogy mozogtak, a teremtettek.  a darab  120 perc, szünet nincs, (s mind eközben a színészekről úgy olvadt le a festék, akár a sarki jég) túl hosszúra nyúlt az építkezés. majd ezt követte a nap és vejnő jelenete. az előadás azon pontja, ahol a szavak domináltak. vejnő, a barna mintásan festett költő fitogtatta tudását az egyik mítikus szent elem előtt (nap, sárgára festett, beszélnek a színek is) "nélkülem csak a jobbról valahányadik galaxis kis csillaga volnál, le se szarnának" majd előkerült bölcsebb oldala is.

szauna utolsó mondatát figyeld:" semmi sem hiányzik. ami fontos: ugyanúgy ölelem

de minek is fecsegek itt össze-vissza. nem vagyok kritikus. nézd meg magad.