ma állatkertben voltunk. jó móka volt, a srácokat már kibuktattuk, hogy a három lány háromfelé menne, na de megoldottuk a kérdést. a pénztárnál spórolósra vette a néni a figurát, hatan kaptunk egy kis blokkot, mintha épp vettél volna egy túró rudit, csak épp az összeg volt majnem csillagászati. hiába. mikor a volt környezetvédelmi miniszter az igazgató, ne várjunk szép jegyet, aminek a hátoldalán térkép is van. de bent szereztünk térképet, bár nekünk is gyűjtenünk kellett volna cserében a pecséteket. húsvéti mulatság volt. főleg a pöttömöknek tervezték a játékos ügyességi feladatokat az egyes állomásokon, de korhatárt végülis nem húztak. úgy beálltunk volna, de sokan voltak és ők is sokat vártak a napon a sorban, inkább hagytuk őket játszani. így nem kaptunk valami kisállatot, amit ha locsolunk, megnő :P, de a játszóteret nem hagyhattuk ki! a kompromittáló fotókat már alig várom viktortól. néztünk 3D-s természetfilmet és mesét a nagyszikla mozijában. simogattam ráját. nem úgy tűnt, mint aki szarik rája. mindig  megfordult és mint tudjuk meg ne fogd a rája farkát (szól az elfelejtett mondóka, mert azóta a rájából tehenet csináltak). ültünk tigrisen. picit fafejű volt szegény. az állatok többsége, mintha be lett volna nyugtatózva. egy részük meg már bekattant a bezártságtól. vagy csak a tavaszi fáradtság?

mindenesetre mindenkinek kellemes húsvétot! a nyuszi és a kiscsirke, meg a tojás ideje lejárt. neked lepkét szerettem volna, hogy hozzátehesd a butterfly collection-höz. valami narancsszínűt. de sajnos zárva volt a lepkeház. tudod milyen indokkal? a hidegre és a rossz időjárásra hivatkoztak. nyitás 2009 tavaszán. most mi van?
így tehát, ha lepkét vagy pulit nem is, de valami mást kapsz.
 

  

neked pedig helyes cicát szerettem volna, de amikor azt mondtam, hogy ezeket benyugtatózták, főleg a nagymacskákra gondoltam, sikerült úgy helyezkedniük, hogy ne lehessen fotózni őket. na de azért is van itt vmi.
 

neked pedig táncoló talpak
 

és neked (a béka lejárt poén)
 


ezt pedig mindenkinek küldöm (teréz anya gondolata)

 megjegyzés: locsolni csakis friss forrásvízzel :D :P különben törni el kezét! :P

Szerző: thunderbird  2009.04.11. 20:43 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thunderbird.blog.hu/api/trackback/id/tr531059976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása